A Peugeot P4 gyártása 1981-ben, története azonban jóval korábban: az ötvenes évek elején vette kezdetét.
Az igény kétségkívül politikai szinten fogalmazódott meg, de megvalósulását piaci okok hátráltatták. Valamivel több mint tízezer könnyű gépkocsit kellett volna leváltani, ami a gyorsan talpra álló francia autóipar számára értelmezhetetlen mennyiség volt.
A túléléséért küzdő egykori luxusmárka, a Delahaye életképesnek ígérkező javaslattal állt elő, és néhány év leforgása alatt le is gyártották a kívánt mennyiséget. A cég azonban belerokkant a gyártásba.
A hatvanas években európai összefogás keretében próbáltak megoldást keresni az egyre sürgetőbb problémára.
Franciaország ekkortájt majdnem rátalált a megoldásra: a Hotchkiss M201 modell orrába a Peugeot tíz évvel korábban vadonatúj konstrukcióként bemutatott, ekkora már rendkívül kiforrott és közkedvelt dízelmotorját szerelték. Az 1,8 literes erőforrás újra értékessé tette a hadsereg számára a modellt, a döntéshozók pedig felismerték a műszaki kooperációban rejlő potenciált.
A hetvenes évek közepén felkérték a három nagy francia autógyártót, hogy keressenek partnert a NATO-táboron belül, és közösen fejlesszenek ki egy négy fő és menetfelszerelésük, valamint rádiójuk szállítására alkalmas gépkocsit, amely elég kisméretű és könnyű a légi szállításhoz, illetve az ejtőernyős bevetésekhez.
A Renault a Fiattal, a Citroën a Volkswagennel lépett együttműködésre, a Peugeot választása viszont a vadonatúj konstrukcióval előálló Mercedes-Benzre esett, a motorok a Peugeot 504-esből, az erőátvitel pedig a 604-esből származott. A Mercedes viszont kikötötte, hogy az autót nem exportálhatják európai piacokra, illetve nem forgalmazhatják civil kivitelben.
A szigorú teszteket követően a P4 magabiztosan nyerte el a katonai megrendelést, és 1981-től megkezdődött a gyártása. A Peugeot a Párizstól délre fekvő Marolles-en-Hurepoix-ba, a cégcsoporthoz tartozó Panhard üzemeibe költöztette a P4 gyártását. Az elkövetkezendő harminc évben itt készültek a P4-esek,
A számtalan karosszéria-változatban, változatos fegyverzettel gyártott Peugeot P4 egészen 2016-ig szolgálatban maradt Franciaországban, majd utolsó néhány száz példányán rövid időn belül túladott a hadsereg. Ezek a késői darabok aztán rendre felbukkantak különböző használtautó-kereskedő oldalakon, de csalódnia kell annak, akik fillérekért szeretne hozzájutni az európai autóipar ezen különleges, ritka gyártmányához.
Ritkaságuk és megbízhatóságuk, valamint viszonylag szerény futásteljesítményük miatt meglehetősen magas áron kínálják őket eladásra – egy gyors keresés 16 ezer eurós (5,6 millió Ft) átlagárat ad a P4 harminc év körüli példányaira, az állomány csökkenésével pedig várhatóan egyre magasabbra kúszik majd az autók értéke.
Peugeot P4 műszaki adatok
|
|
|
TÍPUS |
VP4A11 |
VP4A50 |
Üzemanyag |
benzin |
gázolaj |
Motor típusa |
XN8 (177A) |
XD3 (155PB) |
Lökettérfogat (cm3) |
1971 |
2498 |
Hengerek száma |
4 |
4 |
Furat x löket (mm) |
88 x 81 |
94 x90 |
Max. teljesítmény (LE/perc) |
79/4750 |
70,5/4500 |
Max. forgatónyomaték (Nm/perc) |
149/2750 |
147/2000 |
Sűrítési viszony |
8:1 |
22:1 |
Tengelykapcsoló (mm) |
215 mm, egytárcsás |
215 mm, egytárcsás |
Sebességváltó |
BA10/4, négyfokozatú, szinkronizált |
BA10/4, négyfokozatú, szinkronizált |
Áttétel: 1. |
0,2589 |
0,2589 |
2. |
0,4580 |
0,4580 |
3 |
0,6922 |
0,6922 |
4 |
1 |
1 |
Hátramenet |
0,2788 |
0,2788 |
Terepváltó |
VG080, kétfokozatú, szinkronizált |
VG080, kétfokozatú, szinkronizált |
Áttételek |
1 / 0,4672 |
1 / 0,4672 |
Differenciálzár |
Hidraulikus |
Hidraulikus |
Fordulókör sugara (méter) |
5,5 |
5,5 |
Felfüggesztés |
Elöl/hátul tekercsrugók, hidraulikus lengéscsillapítók |
Elöl/hátul tekercsrugók, hidraulikus lengéscsillapítók |
Fékrendszer |
Hidraulikus, kétkörös |
Hidraulikus, kétkörös |
Fékek elöl/hátul |
tárcsa/dob |
tárcsa/dob |
Kerekek |
5,5 x 16 |
5,5 x 16 |
Gumiabroncsok |
7,50 x 16 |
7,50 x 16 |
Elektromos hálózat |
24V |
24V |
Generátor |
1200 W |
1200 W |
Menetteljesítmények |
|
|
Végsebesség |
118 km/óra |
108 km/ óra |
Üzemanyag-fogyasztás 90 km/óra sebességnél (liter/100km) |
15,25 |
14,50 |
Méretek és tömegek |
|
|
Teljes hosszúság (mm) |
4200 |
4200 |
Teljes szélesség (mm) |
1700 |
1700 |
Teljes magasság (mm) |
1930 |
1930 |
Tengelytávolság (mm) |
2400 |
2400 |
Menetkész tömeg (kg) |
1815 |
1895 |
Megengedett legnagyobb össztömeg (kg) |
2565 |
2645 |
Szerelvény max. tömege (kg) |
3065 |
3145 |
Legnagyobb vontatható tömeg (kg) |
500 |
500 |
Üzemanyagtartály kapacitása (l) |
75 |
75 |
Motorolaj-töltet (l) |
5 |
5 |
ILLUSZTRÁCIÓK: PEUGEOT, WHEELSAGE.ORG, COMMONS.WIKIMEDIA.ORG, MILITARY.WIKIA.ORG